A Dr. Kedvessy Egészségügyi Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Társaság) egy jelentős fejlesztés megvalósítását tervezi, amelynek során fogorvosi járóbeteg ellátási szolgáltatását fogja jelentősen felfejleszteni. A Társaság arra készül, hogy egy német gyártmányú KaVO Primus 1058 Life típusú fogászati kezelőegységet, magyarul fogászati széket és egy, a fogászati szék működtetéséhez szükséges EKOM DUO típusú kompresszort és elszívót szerezzen be. Ezen fejlesztéssel a Társaság a 21. századi kor követelményeinek megfelelő, sokkal magasabb szintű ellátást tud majd biztosítani páciensei számára.
A 21. századi minőség szó szerint értendő, mert a Társaság jelenlegi fogorvosi széke már 25 éves, vagyis a múlt században készült. Ez a gép még olajos hidraulikával működik, ami miatt itt-ott már folyik-csöpög belőle az olaj. Ezzel szemben az új készülék teljesen elektromos, megfelelve ezzel a mai kor követelményeinek. Az olaj mellett a másik környezetszennyező tulajdonsága a régi gépnek, hogy az elszívás csöves-levegős, amivel az a legnagyobb probléma, hogy az amalgám tömőanyag nem választódik el, ami viszont súlyosan környezetszennyező. A KaVo készülék viszont amalgám szeparálós elszívással rendelkezik, amivel az amalgámot ki tudja választani, így az külön veszélyes hulladékként kezelhető.
A lyukas fogban benne lévő anyagok kifújására használt levegő pusztert a régi gépből nem lehet kivenni, így nem is lehet külön sterilizálóba helyezni. Ennek következménye, hogy nem sterilizálható, csak törölhető. Ezzel szemben az új gép esetében a levegő puszter kiszerelhető, és külön sterilizálóba helyezhető, aminek eredményeként abszolút higiénikus szolgáltatást tud a kezelő orvos nyújtani.
Szintén fontos újítás, hogy az új gép esetében a magasságát egy lábkapcsolóval lehet állítani, vagyis műtét közben is lehetőség van az állításra, és nem kell a kezelő orvosnak a steril kezét használnia. Ezzel szemben a réginél a magasság állítására csak kézzel volt lehetőség, ami műtét közben igencsak problémás volt.
A műtéteknél maradva az új készülék minden fúrója beépített lámpával rendelkezik, amely a műtétet végző orvos számára nagyon megkönnyíti a beavatkozások pontos és precíz elvégzését. Az új készülék operációs lámpája LED technológiájú, amely sokkalta nagyobb fényforrást biztosít szemben a mostani készülék lámpájával. A Társasság eddig csak az egyszerűbb műtéteket tudta megcsinálni a jelenlegi gép használatával, de a bonyolultabb, precízebb beavatkozást igénylő operációkat nem, mert a nem elégséges fényerő ebben komoly gátló tényezőt képzett.
A páciensek komfort érzetét erősíti, hogy egy sokkal kényelmesebb, soft kárpit bevonattal rendelkező székbe ülhetnek, amelybe biztosan szívesebben ülnek majd.
A fogorvosi szék működtetéséhez szükséges egy kompresszor és elszívó. A Társaság az EKOM Duo típusban találta meg azt a fajtát, amely a KaVo fogorvosi szék működtetéséhez a legideálisabb.
A Társaság jelenlegi 25 éves, korszerűtlen fogorvosi széke sok technológiai hátránnyal rendelkezik. A 25 éves technika a fiatal páciensek számára nem túl vonzó. A Társaság úgy érzi, hogy a fiatal páciensek a régi, öreg technológia miatt kerülik a Társaság rendelőjét. A Társaság jelen fejlesztéssel felfejleszti technológiai színvonalát a 21. századi kor követelményeire, és egy modern rendelőben fogja tudni fogadni pácienseit. Nem mellesleg az új készüléknek köszönhetően számos módon javul az ellátás minősége, és most már olyan bonyolultabb műtéteket is el fog tudni a doktor úr vállalni, amelyeket eddig a régi gép technikai korlátai miatt nem tudott.